Medvesi Fotós Maraton

2014. október 11-12.

Háromszáz fotós örökítette meg az őszt a Medves vidékén

Published by Drexler Szilárd under on hétfő, október 13, 2014

A hétvégén rendezett Medvesi Fotós Maratonon bő háromszáz résztvevővel zajlottak a péntek délutántól vasárnap éjfélig tartó programok. A fotósok vezetett túrákon, kivilágított várakban, vadasparkban, bányamúzeumban, fotótechnikai bemutatón vagy éppen darus kocsiból készíthették el a legjobb felvételeket, de páncélos vitézeket és kovácsmestert is megörökíthettek a térségi erődítményekben.

Közép-Európa egyik kevéssé ismert, de történelmi, természeti, tájképi és ipartörténeti emlékekben bővelkedő tája a Medves-vidék, mely a határon átnyúló Novohrad – Nógrád Geopark központi területének tekinthető. A Novohrad – Nógrád Geopark Nonprofit Kft. és a Karancs – Medves Természetvédelmi Alapítvány tavaly rendezte meg első ízben a Medvesi Fotós Maratont annak érdekében, hogy ezeket az értékeket minél többen megismerhessék. A szervezők célja az elsősorban amatőr és profi fotósoknak szóló nemzetközi programjukkal az volt, hogy az itt készült felvételek segítségével minél többen megismerhessék ennek a tájnak a karakterét, hiszen a résztvevők hazatérve saját honlapjaikon, közösségi felületeiken lényegében maguk ennek a tájnak a népszerűsítését segítik.

Az idei évben – a geopark határon átnyúló szellemiségével összhangban – belépett a szervezők közé a geopark szlovák oldali irányító szervezete, a Geopark Novohrad – Nógrád Jogi Személyek Társulása és a Füleki Vármúzeum is. Segítségükkel az első évben a Medves-fennsík környékén rendezett esemény idén október 10. és 12. között füleki és ajnácskői helyszínekkel bővült. A programpontok közötti mozgás elősegítésére autóbuszokat biztosítottak a résztvevők számára, mellyel két napra jelképesen újraindult a határon átnyúló tömegközlekedés Salgóbánya és Fülek (illetve Ajnácskő) között. A regisztrált résztvevők a térség turisztikai szolgáltatóinak többségénél különböző mértékű kedvezményeket is érvényesíteni tudtak. A fotósok körében már most népszerű, korábban ebben a komplexitásban máshol nem elérhető nemzetközi eseményt néhány éven belül „Kelet-Közép-Európa legnagyobb outdoor fotós fesztiváljává” kívánják fejleszteni.

Pénteken „nulladik napot” tartottak a szervezők, melynek részeként Ajnácskőn délután megnyílt a tavalyi esemény legjobbnak ítélt felvételeiből álló kiállítás, valamint már aznap este lehetőség nyílt a kivilágított füleki vár megörökítésére. A szombati és vasárnapi programok azonos menetrend szerint zajlottak, így mindenki legalább két helyszínből tudott választani napszakonként a hétvége során. Hajnalban Szilvás-kőre indult túra a Heves-Borsodi-dombság felett felkelő nap megörökítésére, mely lehetőség szombaton „ködbe veszett”, vasárnap azonban lehet, hogy későbbi díjnyertes felvételek is készültek ezen a helyszínen. A reggeli-délelőtti órákban vezetett túrák indultak a Közép-bánya tava és a Macskalyuki-bánya irányába, Ajnácskő környékére, vagy éppen a Zagyvaróna és Rónafalu közötti Mély-gödörbe. 

A Füleki Vármúzeumban egész napos programokkal várták a résztvevőket. A várban korhű ruhába öltözött hagyományőrzők álltak modellt, a vármúzeumi szekció kínálatából a hagyományos fényképezési módszerek gyakorlati bemutatója emelkedett ki, de az éppen aktuális kiállítástémák is a fotógráfiáról és a fotókról szóltak. Salgó várában a Börzsönyi Nehézgyalogság páncélosai és egy kovácsmester varázsolt középkori hangulatot, melynek átélésére – a szervezők legnagyobb örömére – a hétvége alatt több mint ezer helyi lakos is kíváncsi volt. Somoskőn a Vadaspark környékén összpontosultak a programok, amelynek bejáratánál egy darus kocsi segítségével harminc méter magasból lehetett eddig még nem látott perspektívából megörökíteni Somoskő várát. Természetesen nem maradhatott ki a programsorozatból a salgótarjáni Bányamúzeum sem, ahol külön tárlatvezetésekkel segítették a fotósokat. Az esti-éjszakai órákban – a tavalyi évhez hasonlóan – a programok során érintett várak mindhárom esetben egyedi világítást kaptak.

A szervezők ezúton is köszönetet mondanak Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzatának, az Ipoly Erdő Zrt-nek és a Füleki Vármúzeumnak – mint főtámogatóknak. Külön köszönet jár annak a mintegy hetven önkéntesnek, akik a hétvége alatt önzetlen segítségükkel biztosították a gördülékeny lebonyolítást, így egyben azt is, hogy a résztvevők összesen több mint százezer felvételt készítsenek el a nógrádi és felvidéki programhelyszíneken.

Az előző évhez hasonlóan idén is fotópályázat kapcsolódik az eseményhez, melynek ideje alatt készített pályamunkákat 2014. november 15-ig várják a szervezők.










Terepbejárás

Published by Drexler Szilárd under on vasárnap, szeptember 28, 2014
Két túra útvonalát jártuk végig a túravezetőkkel.



Mély-gödör
A Mély-gödör egy homokkő szurdokvölgy Zagyvaróna és Rónafalu között. A fotósokat különjáratú buszok viszik Eresztvényből Zagyvarónáig.
A szurdok nehezen járható, de nem lehetetlen a feladat. Kis patak folyik benne, sok a kidőlt fa, a csúszós szakasz.
Csak az jöjjön ide, aki tud vigyázni a felszerelésére, nem bánja, ha esetleg sáros lesz a ruhája, cipője. Nincsenek kiépített utak. Korhadt fákra, nem szabad lépni, támaszkodni, eltörhetnek, csúszhatnak. nem egy baleset volt már abból, hogy valaki óvatlanul rálépett egy kidőlt fatörzsre (elcsúszott). Van néhány nehezebb szakasz, ott megpróbálunk segíteni. Érdemes a nehezebb szakaszokon a felszerelést a hátizsákba, táskába pakolni. A szurdokban a túra kb. 2 óra időtartamú.
Reggel még nem süt be a nap, de már van annyi fény, hogy fotózni lehessen. A napsütés pedig nem is biztos, hogy jó, hiszen a lombon átszűrődő fény tarkává teszi a homokkő falat, nagyon nagy kontrasztkülönbségek keletkeznek.
Nagy szél, eső esetén ez a túra elmaradhat.
A kevés fényben magas iso értékkel érdemes fotózni vagy állvány szükséges. Ha valaki embereket is bele szeretne komponálni a képbe, vaku távirányítóval jól jöhet. Nagylátószögű objektív itt hasznos, de normál alapzoom is használható. Érdemes figyelni a részletekre (gyökerekre, homokkő fal) is.
Fotós és túrázós szempontból sem ez a legkönnyebb feladat, de extrém jellege és a látvány miatt ajánljuk. A túra a Medves-fennsíkon keresztül vezet Salgóbányára. Innen tovább lehet menni a szállásra, a salgói várba, vagy busz indul 14,00-kor (pontos menetrendet a helyszínen kapjátok meg) Eresztvény és Somoskő érintésével Fülekre.
















Somoskő
Ez egy kellemes túra, hajdani kisvasút töltésén megyünk végig a szlovákiai Macska-lyukba. Ez egy bazaltbánya volt pár évtizede. Útközben több helyről fotózható a somoskői vár. A Macskalyukból együtt fényképezhető a két vár, Salgó és Somoskő. A somoskői vár alatt található az íves bazaltömlés, illetve a túra érinti magát a várat is.
Ez egy 3,5 órás túra, de Somoskőben le lehet szakadni a társaságtól, el lehet időzni a várban, lehet fotózni a kosaras autóról, illetve az innen induló busszal délután tovább lehet menni Fülekre.





A regisztráció eresztvényi központja:

Az alábbiak szerint közelíthetitek meg:
Személygépkocsival: Salgótarján központjából Somoskőújfalu fel kell elindulni a 21-es úton. Somoskőújfalu központjában nem kell a határ felé menni, hanem jobbra kell kanyarodni Somoskő és Salgóbánya felé. Ezen az úton egyenesen kell menni Salgóbánya felé. Somoskőújfalut elhagyva az első emelkedő tetejénél egy játszóteret és épületeket találtok. Ez Eresztvény, itt található a geopark központja (fotó róla a blogbejegyzésünkben: 
Telefon: +36 20 423 303
GPS koordináta: 48° 9'22.73"N 19°51'9.50"E




Ajnácskői egyeztetés

Published by Drexler Szilárd under on hétfő, szeptember 15, 2014

A rendezvény egyik helyszíne lesz Ajnácskő. A jellegzetes bazaltsziklájáról ismert falu csodás természeti környezetben található A túra során helyi vezetők segítségével ismerhetitek meg a falu környékét, megmutatják azokat a helyeket, ahonnan jól fotózható a szikla. Az Ajnácskőre fel is lehet menni, nagyon szép innen a panoráma...hacsak nem lesz köd és eső. Bár az sem rossz feltétlenül. Ezen az esős hétvégén éppen egy egyeztetést tartottunk a helyi szervezővel, Ádám Sándorral, de az eső miatt csak a temetőig jutottunk. Ott is vannak felfedezésre váró dolgok, például a bazaltból faragott sírkövek.










Új nézőpont - csak bátraknak!

Published by Drexler Szilárd under on kedd, szeptember 09, 2014
A Medvesi Fotós Maraton egyik helyszíne Somoskő. A résztvevők beléphetnek a várba, a vadasparkba, este kivilágítjuk a várat. Ezt a területet érinti az egyik túránk is.
Úgy gondoltuk, hogy egy új nézőpontból is érdemes lenne fotózni a tájat, ezért úgy tervezzük, hogy egy darus autó fog állni a Nordtechnik jóvoltából a vadaspark bejáratánál. Harminc méterre emeli föl majd a vállalkozó szellemű fotósokat. Ezt a lehetőséget tényleg csak az válassza, aki nem fél a magasban, nem fél az imbolygástól, nem szédül. Valószínűleg táskákat, hátizsákokat nem lehet majd felvinni. Egy vagy két gép mehet. Nagylátószögű optika vagy alapzoom is megfelelő a tájképek készítéséhez.
Természetesen mindenki a saját felelősségére vesz részt ezen a programon is, a személyi és tárgyi sérülésekért nem vállalunk felelősséget. Az alapvető biztonsági szabályok betartása kötelező, sisakot, hevedert adunk.
A program időjárásfüggő és a szükséges területfoglalási engedélyek beszerzésétől függ, tehát mindent megteszünk, hogy létrejöjjön, de még nem 100 százalékos.
A programot déltől hat óráig tervezzük, egy nap kb. 30-40 főnek lesz lehetősége a fotózásra. Elnézést kérünk, ha valaki kimarad, erre van lehetőségünk, de úgy véljük, a 30 méteres magasság talán riasztó lehet sokaknak, ez megszűri a fotósokat. Torlódás esetén megnézhető a vár és a vadaspark.













Önkénteseket keresünk!

Published by Drexler Szilárd under on csütörtök, július 03, 2014

A tavalyi évben nagyon sok önkéntes segítette a rendezvény sikeres lebonyolítását, nem győzzük megköszönni a sok segítséget! Idén újra várjuk az önkénteseket!
Kérjük, ha szívesen segítenétek, jelezzetek vissza! Természetesen ismerőseiteket, a fotózás, túrázási iránt érdeklődőket is örömmel várunk az önkéntesek között.
Nagyon sok program lesz az idén, úgy próbáljuk majd megszervezni az önkéntes munkát, hogy a programokon is részt tudjatok venni. Természetesen ingyenesen regisztrálhattok és minden kedvezményt igénybe vehettek.



Az idén nem tudunk eltekinteni a regisztrációs díj beszedésétől a helyiek esetében sem, de örömmel várjuk a helyi fotósokat is az önkéntesek közé!

A részletek:
A program honlapja: www.fotosmaraton.hu
Időpont: október 11-12.

Önkénteseket az alábbi feladatokra várunk:

Regisztráció.
A regisztrációs ponton reggel 6 órától este hat óráig várjuk a fotósokat, érdeklődőket. Frissítőt, pogácsát kapnak, regisztrálniuk kell, be kell szedni a regisztrációs díjat, ki kell osztani nekik a szórólapokat stb. A regisztrációs pont magyar oldalon a Novohrad-Nógrád Geopark eresztvényi központjában lesz.
Kell ide egy-két futár is, ha a salgói várból hiányzik eszköz
Szerintem 6 főre lenne itt szükség, így váltásban meg lehet oldani a feladatot.

Erdészház
Ügyeletet tartunk a salgóbányai Erdészházban, ahol teát, frissítőt is adunk a résztvevőknek. Ide lehetőleg olyanok jelentkezzenek, akiknek van némi helyismeretük, hogy információkat is tudjanak adni az érdeklődőknek. Regisztrálni itt is lehet, de ezt nem hirdetjük nagyon.
4 fő

Nappali túravezetés
A tavalyi évhez képest rövidebb túrákat szervezünk, de új helyszínként bekerült magyar oldalon a zagyvarónai Mély-gödör is.Ezen kívül Somoskőbe vezetünk át túrát, a kiinduló pont a tervek szerint Eresztvény.
A fotósokat kis csoportokban indítjuk el, így minimum 15 fő túravezetőre lenne szükség.
A program előtt a terepet bejárjuk közösen.

Szilváskői hajnali fotózás
Ide autóval mennek át az érdeklődők, egy vagy két emberre lenne szükség, aki saját gépkocsival felvezeti őket és a helyszínen elvezteti a szikla tetejére (még sötétben) a fotósokat, illetve egyéb helyszíneket is megmutat a Szilváskőn, ha érdeklődés van rá.
2 fő

Éjszakai túravezetés
Olyan önkénteseket várunk, aki ismeri a Medves-fennsík útjait és gyakorlott éjszakai fotózásban
4 fő

Salgó és segítség a Börzsönyi Nehézgyalogságnak stb.
A salgói várban kell segíteni a felszerelés cipelésében, egyéb logisztikai feladatokban. Lehet, hogy egy kovácsműhelyt is felcipelünk majd.
2 fő (kovácsműhely esetén mindenki :))
Salgón egész nap kint kell lennie valakinek a szervezők képviseletében.

Éjszakai világítás
Három középkori várat világítunk ki a fotósok igényei szerint. Somoskőben napnyugta előtt egy órával kezdődik az "ügyelet" és éjfélig tart. A lámpákra kell vigyázni, illetve szükség esetén a fényerőt állítani, a fotósokat irányítani. Két fő.
Salgón legalább 4 főre lenne szükség, mert nehezebb felvinni és lehozni a lámpákat stb.
Ha esetleg valaki vállalja, hogy szombaton éjjel kint alszik (alszanak) a várban (csak a salgóiban), akkor az nagy segítség lenne.

Egyéb helyszínek
Ha összejön a darus légifotózás és a madárfotózás, akkor egy-egy fő kell ezekre a helyszínekre is.


Kérjük, jelezzetek vissza, ha vállalnátok önkéntes munkát a rendezvényen. Ha van ismerősötök, barátotok, fotós társatok, aki szintén segítene, akkor, miután egyeztettetek vele, küldjétek el az elérhetőségét (e-mail, telefon)!

info@fotosmaraton.hu

Regisztráljatok a www.fotosmaraton.hu weboldalon, hogy tudjuk, önkéntesekkel együtt mennyi részvevőre számíthatunk!

Világításpróba Füleken

Published by Drexler Szilárd under on vasárnap, június 15, 2014


A Medvesi Fotós Maraton egyik fontos helyszíne lesz a füleki vár, ahol sok érdekes program várja majd a fotósokat. Napnyugta után egyedi világítást kap a vár, reméljük, sok szép fotó készül majd.
A napokban tartottunk egy próbavilágítást, amely során meghatároztuk a szükséges lámpamennyiséget. Az elkövetkező hónapokban még egyszer-kétszer teszteljük a lámpáinkat itt, párszor változik még a világítás, amíg kialakul a végleges állapot.
Ne hagyjátok ki a Medvesi Fotós Maratont, három középkori vár kap egyedi világítást! Természetesen sok nappali program is lesz.

Délután kezdtük a vár bejárását, a füleki vár a környék legnagyobb erődítménye volt (fotó: Komka Péter)

A várhegy csúcsán (fotó: Komka Péter)

A meglévő világítás ellenőrzése. Ezeknek a reflektoroknak a fényét kell kiegészítenünk, hogy megfelelő világítást kapjunk a várudvarban (Fotó: Komka Péter).

Feltétlenül próbáljátok majd ki ennek a kis fülkének az akusztikáját!

Helyükre kerülnek a ledes reflektorok (Fotó: Komka Péter).
A logisztikai központ (Fotó: Marián Mesiarik)
Szivárványt is láttunk a várból (Fotó: Drexler Szilárd)
Mahunka Tamás elhelyezi az utolsó reflektort (Fotó: Marian Mesiarik)

Kivilágított romok (Fotó: Komka Péter)

Kivilágított romok fotózása (Fotó: Komka Péter)

Kivilágított vár részlete (Fotó: Marian Mesiarik)

Fényárban a füleki vár ( Fotó: Drexler Szilárd)

Fényárban a füleki vár (Fotó: Drexler Szilárd)

A világítós csapat (Fotó: Drexler Máté)